Eredeti külső állapot



A ház 1948-ban épült, laposkő falai 40-50 cm szélesek. Könnyen észrevehető, hogy egyik tulajdonosa sem tartozott tehetősebb réteghez. Később jól látható lesz, hogy viszonylag fiatal kora ellenére fölfedezhető rajta a hagyományos háromosztatú elrendezés, amit két utólagos hozzátoldás fed valamelyest. Komolyabb gazdasági épületek nem tartoznak hozzá, csak egy düledező disznóól és pár nyúlketrec, kis raktár és egy garázsnak használható szín. Úgy tudtuk, hogy laposkőből épült az egész.


Kint keletről

Itt még az adásvételt előkészítő tárgyalások folynak (-: jobbra a kis raktár, mellette a tűzfallal a később épült (volt) konyha, a toldalék előszoba, kettő között pedig egy szoba. A tető ijesztő külleme ellenére azért nem erről írta Arany Toldi estéjében, hogy

"Megavult az ős ház, a zápor lemosta,
az idő, e vén sas szörnyen megrugdosta."


Kint előszoba, kút

A ház közepe a szintén később épült lapostetős előszobával, és a hazánkban tipikus nitrátos vizű ásott kúttal. (Innen légvonalban talán százötven méterre szántó van.) A nyitott szúnyoghálós ablak alatt a beton sajnos az alap felé lejt, így a tetőről lecsorgó víz szépen be is folyik oda (bent lesz róla kép).


Kint előszoba

Az épület alsó, nyugati vége. Összesen ennyi ereszcsatorna volt rajta, ami működik ugyan, de túl messze nem vitték a vizét... Részben az előszoba nyugati falán vezetik le a lapostetőre eső csapadékot. Másrészt magában a falban, mert a levezetés ereszt valahol. Ennek áztató hatására újra is kellett vakolni. Több helyen látszik a vizesedés miatt levált vakolat jó erős cementes javítása. A kisablak mögött lesz a konyha.